Akikre büszkék vagyunk 4. rész: Claudia fotói bejárták a világot
Több országban állították ki fotóit, volt olyan képe, ami Hanoitól Londonon át New Yorkig bejárta a világot.
Kovács Claudia olyannyira a fotózásnak él, hogy nemcsak a hobbija, hanem a munkája is a szakmába vág: a fotós lány a Kodak Fotó szuperkedves eladója. Claudia 2017-ben végzett fényképészként, és eddigi rövid fotós pályafutása ellenére már rengeteg helyen és városban mutatták be alkotásait.
Bár két portréfotója igen nagy karriert futott be, megjárta New Yorkot, Minneapolist, Dublint, Hanoit és Melbourne-t, mégis egy hazai eredményére a legbüszkébb. – Az egyik elektronikai eszközöket forgalmazó áruházlánc pályázatán második helyezést értem el portré kategóriában, amit megkönnyeztem örömömben – árulta el Claudia. – Emellett nagyon büszke vagyok rá, hogy a HVG Extra A Nő című pályázatán is érdemesnek találták egy képemet kiállításra, így sokan láthatták a fővárosi tárlaton.
Claudia jelenleg két helyen dolgozik, a Kodak Fotó mellett egy ruhaipari üzletben menedzser. A heti 55 órás munkabeosztása mellett időnként a fővárosban és környékén belefér egy-egy kirándulás a barátokkal. Imádja a természetet és a négylábúakat, ezért örül annak, hogy a Savoya Park állatbarát, mert így a munkahelyén kutyákkal is találkozhat.