Háromgyermekes kismama nyerte a Savoya Park családi nyaralását
Az Aqualand Termál- és Élményfürdőben pihenhet családjával.
Évente legalább öt, de inkább tíz promóciós játékban vesz részt Haász-Szeghalmi Hajnalka, de egy páros mozibelépőn kívül ez idáig semmit sem nyert. Fortuna azonban most mellé állt: a Savoya Park nyári akcióján a budafoki anyuka és családja nyerte a családi nyaralást az Aqua Land Termál- és Élményfürdőbe.
Nyár elején hirdettük meg - a Café Frei, a Funxional, az Euronics, a Möbelix, az Obi és a Szamos által támogatott - akciónkat, miszerint aki július 1. és 31. között legalább nyolcezer forint értékben vásárol bármelyik üzletünkben, és beküldi a vásárlást igazoló blokk másolatát, nyereményjátékban vesz részt. A tét nagy volt, ugyanis a ráckevei Aqua Land Termál- és Élményfürdőbe lehetett nyerni két éjszakás nyaralást önálló apartmanházas szállással, fürdőhasználattal, félpanziós ellátással maximum öt fő részére. A játékra rengetegen jelentkeztek, de a végén csak egy győztes lehetett, ő pedig Haász-Szeghalmi Hajnalka.
- Az esti tévézéshez vásároltunk nasit az Auchanban még valamikor július elején, és annak a blokkját küldtem be – árulta el Hajnalka, aki egy II. kerületi élelmiszerbolt főpénztárosaként dolgozik. De már nem sokáig, mert a tíz éves Benett és a két éves Zoé mellé novemberben várja harmadik gyermekét, Lénát. Mint elmondta, viszonylag gyakran vesz rész promóciós játékokon, évente legalább öt, de van, hogy tíz alkalommal. Egészen mostanáig egy páros mozijegyet sikerült nyernie.
- Nagyon boldogok vagyunk – tette hozzá a férje, Haász Péter, aki szintén a kereskedelemben dolgozik boltvezető-helyettesként. - Jelenleg házat újítunk fel, így nem engedhettük meg magunknak, hogy nyaralni menjünk. De Hajni szerencséjének köszönhetően pár napra kikapcsolódhatunk.
A nyeremény átadása meg is történt; Xavier-Bony Rákóczi, a Savoya Park Shopping Center menedzsere nyújtotta át az utalványt a családnak.